Az év első nemzetközi utánpótlás versenyén a SZAK-Sportiskola két válogatott játékosa, Poór Balázs és Gergely Márk indulhatott. A rendkívül erős mezőnyben Márk 3, Balázs pedig két versenyszámban állhatott asztalhoz.
Gergely Márk (14) kisebb sérülést követően utazott Linzbe, egy kicsit adós is maradt a jó játékkal. Saját korosztályában (U15) is és az U17-ben is a 64-es főtáblára jutott, majd az 1. fordulóban kiesett. Főleg a serdülőknél vártunk volna tőle egy kicsit jobb eredményt, bár a igen nehéz sorsolást kapott. Ritkán rendeznek vegyes páros számot WTT versenyen most szerepelt a versenykiírásban. Márk Dohoczki Nórával a 8 között volt kiemelve és gond nélkül be is jutottak a 8 közé, ahol aztán az 1. helyen kiemelt román kettőstől búcsúztak. (Egy kis plusszal elcsíphető lett volna ez a meccs.)
Poór Balázs (16) szép győzelmeket aratott saját korosztályában, ahol a legjobb 32 közé jutott. Az olaszok legnagyobb tehetsége Danilo Faso ejtette ki 3-1-el. U19-ben győzelem nélkül maradt, míg vegyes párosban nem tudott indulni.
A részletes eredmények: