Elérhetőségek

Szombathely Asztalitenisz Kör

Cím: 9700 Szombathely,
Szent László király utca 6.
Telefon:
+36-30/946-3274
E-mail:
pingpong@t-online.hu


Bükfürdő Kupa: 1 arany, 1 ezüst és 1 bronz érem az I. osztályú ranglistaversenyről

Negyedik alkalommal rendezett a Büki TK országos utánpótlás ranglista versenyt a büki sportcsarnokban, - és ahogyan eddig mindig,-  kiváló szervezéssel. Idén először nem csak újonc és serdülő számokat írtak ki a versenykiírásban, hanem asztalhoz álltak az ifjúságiak is. A SZAK-Sportiskolát  8 versenyző képviselte. Kiválóan szerepeltünk, mivel mindhárom színű éremből gyűjtöttünk.

A legerősebbek a legkisebb korosztályban (U11) vagyunk, ahol két érmet is szereztünk. A legfényesebb Poór Balázs nevéhez fűződik. A veseny 1. kiemeltje gond nélkül jutott a döntőig, ahol Lovas Csongort (Dunakeszi) verte szett hátrányból. Győzelmével "Bazsa" átvette a vezetést az U11-es magyar ranglistán! Ugyan itt  Gergely Márk  3. kiemeltként rajtolt, ám a negyeddöntőben régi mumusától, Lindner Zéténytől (Dunakeszi) simán kikapott.  A még csak 9 éves játékosunk veresége ellenére is előbbre lépett a ranglistán, már az 5. Szarka Gábor is lépett előre, amit annak köszönhet, hogy sikerrel vette a selejtező mérkőzéseit és a nyolcaddöntőig jutott. Gábor jelenleg a 16. helyen áll, de még jövőre is ebbe a korosztályba tartozik.

A másik két érmünket Molnár Liza nyakába akasztották.  Az U11-ben ezüst, a két évvel idősebbek között bronz érmet vehetett át. Miután a saját korosztályában a döntőben ezúttal kikapott a Statisztika PSC játékosától Barcsai Sophietól, sokat javult a játéka a következő v ersenyszámra.  Az U13-ban gond nélkül menetelt az elődöntőig, pedig a 3. kiemelt Jakab Orsolyával is szembe találkozott. Az elődöntőben a torony magas esélye Molnár Kendrától (Statisztika PSC) kapott ki végül. Liza U11-ben az 1., míg U13-ban az 5. a magyar ranglistán.

Az U13-as fiú számban Horváth Gábor és Poór Balázs jutott túl a selejtező mérkőzésein, majd a főtábla 1. fordulójában búcsúztak.

A  serdülő számokban csak Molnár Lizának voltak említésre érdemes eredményei. Párosban - Müller Evelinnel (Soltvadkert) az oldalán - a legjobb 8-ig, egyéniben pedig a legjobb 16-ig jutott. Egyéniben az 1. párosban pedig a 2. kiemelt ejtette ki versenyzőnket.  Vaida Florin tanítványa serdülőben a 23. helyen áll a ranglistán.

A Bükfürdő Kupa jegyzőkönyvei itt megtekinthetők:

http://moatsz.hu/index.php/hirek/utanpotlas/4487-a-bukfurdo-kupa-i-osztalyu-utanpotlas-asztalitenisz-ranglistaverseny-eredmenyei

Bükfürdő Kupa: 1 arany, 1 ezüst és 1 bronz érem az I. osztályú ranglistaversenyről

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathely Asztalitenisz Kör - Magyar