Elérhetőségek

Szombathely Asztalitenisz Kör

Cím: 9700 Szombathely,
Szent László király utca 6.
Telefon:
+36-30/946-3274
E-mail:
pingpong@t-online.hu


Fazekas Péter és Tóth Edina nyert a Vörsas Kupán

2016.10.31.

Három nappal az Ifjúsági és Serdülő Magyar Nemzetközi Bajnokság előtt rendeztük meg - a már a nemzetközi versenyre berendezett Aréna Savariában - szokásos éves ranglistaversenyünket, a Vörsas Kupát. 21 évvel ezelőtt rendezett klubunk először országos versenyet, és 8. alkalommal volt a főtámogatója a Vörsas Kft. Budapestről. 

A vasárnapi felnőtt versenyszámokra 40 női és 41 férfi játékos nevezett, ami eléggé alacsonynak mondható. Sajnos az utóbbi években ez a jellemző. A legjelentősebb magyar egyesületek azonban mindig megtisztelik rendezvényünket, így volt ezúttal is.

A férfi egyéni számban nem mondható meglepetésnek a Celldömölki VSE-Swietelsky játékosának, Fazekas Péternek a győzelme, hiszen 2004 és 2009 után harmadszor hódította el kupát. Nem sok hiányzott azonban ahhoz, hogy még a legjobb 4 közé se kerüljön be, hiszen az egri Timafalvi Gerő tulajdonképpen elveszíthetetlen előnyről kapott ki ellene. "Tima" 3-0-s és 3-1-es vezetésnél is több meccslabdához jutott. Ezekből azonban egyet sem tudott érvényesíteni, és Fazekast is belehozta a játékba, aki a tavalyi győztes Kriston Dánielt (Szerva ASE Szécsény) győzte le az elődöntőben, majd klubtársát Szita Márton a döntőben. Előbbi 4-2-es, utóbbi 4-1-es eredményt hozott.

A lányoknál igazi meglepetés született. A védekező stílusú Tóth Edina még sohasem nyert felnőtt ranglistaversenyt. Nem érdemtelenül állt fel azonban az orosházi versenyző a dobogó tetejére, mivel meglehetősen nehéz ágon, és jóval esélyesebbeken kellett átverekednie magát. Megverte a negyeddöntőben Ambrus Krisztinán (Erdért SE) 4-2-re, majd az elődöntőben az 1. helyen kiemelt Nagyváradi Mercédeszt (Budaörs) 4-3-ra, végül a döntőben a Szekszárdiak friss igazolását, a taiföldi Khetkhuan Tamolwant szintén 4-3-ra.

Az egyéni számok előtt - délelőtt - a párosok küzdöttek a helyezésekért, itt is születtek meglepetések. Az is annak számít, hogy a férfiaknál az első kiemelt Fazekas-Szita kettős még a 4 közé sem tudott bejutni. Kovács Sebestyéntől és Molnár Krisztiántól (BVSC) kaptak ki 3-2-re. A fiúknál BVSC-s házi döntő alakult ki, amit a még ifjúsági korú Bruckner Máté és Kovács Gábor nyert meg nagy küzdelemben 3-2-re. Ők egyébként a 2. kiemelt Kriston-Molnár duót ejtették ki a negyeddöntőben váratlanul.

A nőknél szekszárdiak vehették át az arany érmet, Imre Leila és Khetkhuan Tamolwan képviseletében. Az elődöntőben Nagyváradi Mercédeszt és Peterman-Varga Tímeát (Budaörs) búcsúztatták, a döntőben pedig Tóth Edinát és Csáki Ritát verték meg 3-2-re illetve 3-0-ra. 

Végeredmények:

Férfi egyéni:

1. Fazekas Péter (Celldömölki VSE-Swietelsky) 2. Szita Márton (CVSE-Swietelsky) 3. Németh János (Eötvös DSE) és Kriston Dániel (Szerva ASE Szécsény)

Női egyéni:

1. Tóth Edina (ASE Orosháza) 2. Khetkhuan Tamolwan (Szekszárd AC) 3. Nagyváradi Mercédesz (Budaörsi SC) és Peterman-Varga Tímea (Budaörsi SC)

Férfi páros:

1. Burckner Máté-Kovács Gábor (BVSC-Zugló) 2. Molnár Krisztián-Kovács Sebestyén (BVSC-Zugló) 3. Hoffmann Tamás-Timafalvi Gergő (Komló SK-Egri COOP SC) és Lung Dániel-Németh János (Győri Elektromos-Eötvös DSE)

Női páros:

1. Imre Leila-Khetkhuan Tamolwan (Szekszárd AC) 2. Tóth Edina-Csáki Rita (ASE Orosháza) 3. Nagyváradi Mercédesz-Peterman-Varga Tímea (Budaörsi SC) és Hartbrick Leonie-Szvitacs Alexa (Busenhach-Univer Sport Kft.)

A részletes eredmények:

http://moatsz.hu/index.php/eredmenyek/hazai-eredmenyek/2103-vorsas-kupa-2016

A SZAK-Sportiskola serdülő és ifjősági játékoai közül is asztalhoz álltak néhányan, de egyikük sem tudta átverekedni magát a selejtezkön. (Nagy Martin, Pungor Bálint, Benkő Anett, Rónafalvi Petra)

Fazekas Péter és Tóth Edina nyert a Vörsas Kupán

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathely Asztalitenisz Kör - Magyar