A rendkívül sikeres büki országos bajnokság után 1 hónappal a hagyományos Pintér Attila emlékversenyen vettek részt a SZAK-Sportiskolás fiatalok. A ranglistaversenyre az ország másik végébe, Orosházára kellett utaznunk. Éppen ezért azokat a versenyzőinket, akik kiöregednek a serdülő korosztályukból januárban, ezúttal nem indítottuk. Így 2 lány és 3 fiú játékosunk állt asztalhoz a két napos eseményen.
Legerősebb versenyszámunkban az újonc fiú (U13) egyéniben mindhárom magyar bajnoki érmesünk indult, ráadásul ezúttal is érmeket vártunk tőlük. Gergely Márk és Poór Balázs az idei két ranglistaversenyen házi döntőt játszottak (Budapesten és Bükön) ezúttal azonban nem sikerült ugyan ez. Mindketten kikaptak az elődöntőben, pedig 1. és 2. kiemeltként vágtak neki a küzdelmeknek. Az elődöntőig nem is volt gondjuk, ott azonban elég gyengén játszottak. Fegyver Zsombor (KSI) és Lindner Zétén (Dunakeszi) győzte le őket. Márk és Balázs így a dobogó 3. fokára állhatott fel. Csalódottságra azonban nincs okunk, nem sikerülhet minden verseny tökéletesre, ráadásul így is szereztek érmet a SZAK-Sportiskolának. Szarka Gábor - aki az OB-n 3. lett - ezúttal a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Az U11-ben két leány versenyzők indult. Vass Borbála (képünkön) a legjobb 16 közé jutással és szép játékkal örvendeztetett meg bennünket. Ügyesen játszott Bécsi Noémi is, ám neki nem sikerült továbbjutnia, nehéz csoportba került.
U11-ben indulhatott volna még a magyar és a világranglista élén álló Gergely Márk is, ám úgy gondoltuk, hogy csak a nagyobbak között áll asztalhoz ezen a versenyen.
A vasárnapi verseny napon a serdülők vették birtokba az orosházi sportcsarnokot, ahol a 3 újonc játékosunk is rajtolt. Ez a nap már sokkal jobban sikerült, bár a sorsolás nem kedvezett kiemeltjeinknek. Párosban Gergely Márk és Poór Balázs a nyolcaddöntőig jutott, ahol erősebb soltvadkerti kettőstől estek ki. Szarka Gábor új partnerével - Vámos Benjaminnal - sajnos már az első fordulóban búcsúzott. Az igazsághoz tartozik, hogy a 3-4 évvel idősebbek között nem könnyű mérkőzést nyerni. Éppen ezért szép teljesítmény, hogy Gábor egyéniben a főtáblára tudott kerülni a selejtezők sikerei után. Nem kellett ugyan ezt megtennie Márknak és Balázsnak, hiszem főtáblás kiemeltként mentesültek a selejtezők alól. Márk ezután még tudott nyerni egy meccset, majd a 8 közé jutásért a későbbi győztes Lei Balázstól (Soltvadkert) kapott ki. Balázs - aki nem játszott jó formában - nem tudott a 16 közé kerülni.
Az orosházi kirándulásunk azért sikerült felemásra, mert ugyan nem tudtuk megismételni a magyar bajnokságon mutatott játékot, ám érem nélkül így sem tértünk haza. A mutatott teljesítmény erősen hullámzó volt, de a csalódottságtól nagyon messze voltunk.
A verseny jegyzőkönyvei:
https://asztaliteniszezz.hu/dokumentumtar/pinter-attila-i-osztalyu-ujonc-es-serdulo-ranglista-emlekverseny-eredmenyei-oroshaza/