Az év első nemzetközi versenyére két SZAK-Sportiskolás versenyzőnk utazott el Linzbe, a WTT Youth Contender sorozat osztrák állomására. Mivel január 1-ével korosztály váltáson estek át fiaink, Gergely Márk (16 éves) és Poór Balázs (18) az ifjúságiak mezőnyében indulhatott. Míg Márk 3, (U17 egyéni, U19 egyéni és vegyes páros) Bazsa 2 (U19 egyéni és vegyes páros) számban állhatott asztalhoz.
Gergely Márknak most már az U17-es korosztály számít saját korcsoportjának, ahol 4. kiemeltként vágott neki a versenynek. Egészen a negyeddöntőig még játszmát sem veszített, ám ezután jöttek a keményebb ellenfelek. A cseh Skaldat 3-1-re, az olasz Paulinát 0-2-es hátrányból verte meg ezután, így jutott a döntőbe. Francesco Trevisant nem sikerült igazán megszorongatni a fináléban, így Márk ezüst érmet vehetett át.
Váratlanul szép eredményt ért el U19-es vegyes párosban is, ahol Nagy Judittal az oldalán egészen az elődöntőig menetelt, több meglepetés győzelmet begyűjtve. Nem sok hiányzott a döntőbe jutáshoz sem, hiszen 2-0-ra, majd 2-1, 7-3-ra is vezettek már, innen kaptak ki. A bronz érem így is várakozáson felüli teljesítmény.
Nagyszerűen játszott Márk a legidősebb utánpótlás korosztályban is, az U19-ben, hiszen a legjobb 16-ig menetelt. A nyolcaddöntőben 0-2-es hátrányból kapaszkodott vissza a Podar (ROM) ellen, ám a döntő szettben kis különbséggel kikapott. Nagyon szép hetet zárt Linzben versenyzőnk!
Poór Balázsnak már nem sikerült ilyen jól az év első komolyabb megmérettetése. Igaz, hogy az U19-es vegyes párosban elért nyolcaddöntő nem tekinthető kudarcnak, egyéniben viszont érték váratlan vereségek. Vegyesben Dohoczki Nórával az oldalán az Istrate-Baiasul román kettőstől estek ki, ami papírformának tekinthető. Viszont egyesben már a csoportban is összeszedett egy vereséget a német Rindererrel szemben, így 2. helyen jutott a főtáblára. A 32 közé jutásért ismét német ellenfelet kapott, de nem sikerült javítania, 0-3-al búcsúzott.
A WTT Youth Contender Linz részletes eredményei: