2013 óta ad otthont Szombathely nagy nemzetközi utánpótlás versenynek. Minden évben november elején az Aréna Savariában gyűlik össze több száz asztaliteniszező, hogy összemérjék tudásukat a Magyar Nemzetközi Bajnokságon. A korábbi években is kaptak meghívást SZAK-Sportiskolás játékosok a válogatott keretbe erre az eseményre. A legelsőn például jelenlegi éljátékosunk Szarka Zsolt is asztalhoz állt az ifik között. Azóta sokat változott - elsősorban a Covid helyzet miatt - a lebonyolítás módja. Ebben az évben csak egyéni számok megrendezését engedélyezi az ITTF.
Nagy siker a SZAK-Sportiskola számára, hogy a november 1-7-e között megrendezésre kerülő versenyen három újonc korú versenyzőnk is indulhat. A szeptemberi büki országos bajnokságon remeklő trió öltheti fel a válogatott mezt az U13-as számban. Poór Balázs, Gergely Márk és Szarka Gábor sajnos hazai közönség nélkül kénytelen versenyezni, mivel a rendezvény zárt körű lesz. Legfiatalabb résztvevőnk - Gergely Márk - U11-ben is szerepelni fog! Márk ebben a korosztályban a legutóbbi 3 nemzetközi versenyét megnyerte! (Legutóbb Belgrádból tért haza arany éremmel.)
Néhány mérkőzést élőben lehet majd követni a youtube-n.