Elérhetőségek

Szombathely Asztalitenisz Kör

Cím: 9700 Szombathely,
Szent László király utca 6.
Telefon:
+36-30/946-3274
E-mail:
pingpong@t-online.hu


Horvátországban Gergely Márk a legjobb 8-ig, Poór Balázs 16-ig jutott

A Szlovén nemzetközi bajnokság után csak egy napjuk volt a válogatott versenyzőknek arra, hogy átcuccoljanak Otocecből Varasdinba, a WTT Youth Contender horvátországi állomására. A versenyszámok ugyan azok voltak, mint a társ versenyen, tehát Gergely Márk U17-ben és U19-ben, Poór Balázs pedig U19-ben állhatott asztalhoz. Az elért eredmények is hasonlóak voltak, mint pár nappal korábban.

Gergely Márk saját korosztályában (U17) ezúttal is a negyeddöntőig jutott, ahol a kínai Yu Yiyang verte meg. U19-ben 2. lett a selejtezők során, a főtáblán pedig egy győzelmet követően a lengyel Zyworonek  ejtette ki.

Poór Balázs egy körrel tovább jutott U19-ben, mint Márk amikor az első kiemelt Ivan Kahnnal sorsolták össze. Bazsa - annak ellenére, hogy kiválóan játszott - 3-1-es vereséget szenvedett, és a legjobb 16 között fejezte be a tornát.

A WTT Youth Contender Varasdin hivatalos jegyzőkönyvei:

 

Horvátországban Gergely Márk a legjobb 8-ig, Poór Balázs 16-ig jutott

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathely Asztalitenisz Kör - Magyar