Egy hónappal ezelőtt kezdődött a Budapesti Asztalitenisz Szövetség hagyományos arany fokozatú ranglistaverseny sorozata az újonc és serdülő korosztállyal. Ezután a felnőttek következtek, most pedig az ifjúsági (U19) korosztály állt asztalhoz az Ormai csarnokban. Voltak hiányzóink - serülés és betegség miatt - ám így is 4 SZAK-Sportiskolás fiú rajtolt az év első országos versenyén.
A legszebb eredményt - ahogyan az várható is volt - ifjúsági fiú páros számban értük el. Két válogatott versenyzőnk, Gergely Márk és Poór Balázs egészen a döntőig menetelt úgy, hogy csak egyetlen játszmát veszítettek addig. A döntőben a lényegesen esélyesebb Szántosi-Kizakisz kettőstől kaptak ki egy jó mérkőzésen. Elégedettek lehetünk Szarka Gábor teljesítményével is, aki állandó partnerével, Vámosi Benjaminnal (KSI SE) küzdötték be magukat a lejgobb 8 közé. Ők is Szántosiéktól szenvedtek vereséget.
Egyéniben sem panaszkodhatunk, mert gyengébb játékostól nem kaptak ki versenyzőink. (Poór Patrik kivételével, akinek nem sikerült meccset nyerni ezen a napon.) Poór Balázs, Gergely Márk és Szarka Gábor a kiemelésének megfelelő helyen végzett, és mindhárman nagyon jól játszottak. "Bazsa" két győzelmet követően a 3. helyen kiemel Kizakisz Georgiosz Nikosztól kapott ki egy izgalmas mérkőzésen a negyeddöntőben. Márk a 2. helyen rangsorolt Wei Chen Yu ellen játszott rendkívül látványos meccset. 3-1-es veresége után a legjobb 16 között végzett. Szarka Gábor nehezen nyerte meg selejtező csoportját, de végül sikerült kiharcolnia a legjobb 32 közé kerülést. Ott Szlivka Norberttel csatázott egy nagyot, de végül 3-1-re kikapott.
A részletes eredmények itt találhatók: