Maratoni hétvégén vannak túl a SZAK-Sportiskola játékosai és edzői. A soltvadkerti sportcsarnokban 3 nap alatt, 14 versenyszámot, 14 asztalon bonyolítottak le. Az idei évi Magyar Bajnokságon fiataljaink 11 számban voltak érintettek és szinte kivétel nélkül mindenki nagyot játszott. Többen életük legjobb formáját és komoly fejlődést mutattak. A 4 arany, 2 ezüst és 4 bronz érem magáért beszél, jó volt Szombathelyinek lenni ezen a hétvégén (is).
A legeredményesebb játékosunk - ahogyan azt már megszoktuk - a 15 éves Gergely Márk volt, aki 3 számban is arany érmet szerzett, és hajszálra volt a 4-től is. Márk hétről-hétre komoly terhelésnek van kitéve, nem csak az edzéseken, de a versenyeken is helyt kell állni folyamatosan. Meg is látszik ez a fejlődésén, már nem csak a saját korosztályában, hanem az ifik között is meghatározó játékos. Serdülő egyéniben páros társát, Szabó Lénárdot verte meg a döntőben 3-1-re, akivel mindig színvonalas mérkőzést játszik. Arany érmet szerzett még a serdülő és ifjúsági páros számban is Lénárddal, akivel egyre összeszokottabban versenyeznek. Főleg az U19-ben szerzett arany érem mond el sokat erejükről. Nem sok hiányzott az aranyhoz serdülő vegyes párosban sem, hiszen Fegyver Zsófiával az oldalán csak a döntőben kaptak minimális különbséggel a Szabó-Szögi kettőstől. Vegyes párosban még van mit javulniuk a nyári Európa Bajnokságig. Nagyon sokat ér Márk 5. érme is, hiszen az U19-esek között vehetett át bronz érmet egyéniben, és csak a torony favorit Szántosi Dávidtól (Szarvas) kapott ki.
Büszkék lehetünk másik válogatott játékosunkra, Poór Balázsra is, aki talán élete legjobbját mutatta az OB-n. A három ifjúsági (U19) számban - amiben asztalhoz állt - érmet tudott szerezni, minden színből begyűjtött egyet. A dobogó legfelső fokára állhatott ifjúsági vegyes párosban, ahol a budaörsi Dohoczki Nórával teljesen megérdemelten nyertek. Az elődöntőben a Szántosi-Nagy Rebeka, a döntőben a Kizakisz-Nagy Judit kettőst győzték le. Talán ennél is nagyobb siker, hogy egyéniben ezüst érmet vehetett át. A döntőig - ahol Szántosi Dávidtól kapott ki - játszmát sem veszített, pedig olyan ellenfelekkel is találkozott, akiktől legutóbb kikapott. A bronz érmet ifjúsági párosban szerezte, ahol a szekszárdi Kizakisz Georgiosz Nikolaosszal indult most már nem először. A Fodor-Epinger duótól estek ki. "Bazsa" és Márk a verseny után egyből Spanyolországba utazott WTT versenyre.
Két bronz érmet szerzett Vass Borbála, aki igazából még csak 12 éves. Az első napon újonc (U13) leány egyéniben az elődöntőben kapott ki az 1. helyen kiemelt Fegyver Zsófiától (KSI), kiváló versenyzői adottságokat csillogtatva. A verseny előrehaladtával - a 2. és 3. napon - ráadásul egyre jobban játékba lendült, ennek köszönhető, hogy sikerült serdülő (U15) párosban is felállni a dobogó 3. fokára Ivanics Izabella oldalán. Serdülő egyéniben a legjobb 16 között, ifjúsági egyéniben a 32 között búcsúzott. Ez utóbbi számban 1 poénra volt az óriás meglepetéstől a későbbi bronz érmes ellen. Őt is nagyon jó volt nézni ezen a hétvégén.
Kiugróan sokat fejlődött Vincze Luca (12), aki végül mindhárom korosztályban elindult. U13-ban a legjobb 16 közé jutott, ahol Tyukodi Regináltól kapott ki, a papírformának megfelelően. Nem papírforma viszont, hogy az idősebbek között is főtáblára tudott jutni Luca, pedig az U15-ben és az U19-ben is erős mezőnyben kellett helytállnia. Mindig tudtuk róla, hogy harcos amazon, ezt be is bizonyította ezen a hétvégén.
Baranyai Júliának nem volt szerencséje ezen a versenyen, pedig rá is igaz az, hogy rengeteget fejlődött és nagy harcos. Serdülő (U15) egyesben már a 2. fordulóban összekerült az 1. kiemelt Somogyi Heidivel, és mindhárom szettben csak a végjátékban veszített. Balszerencsés volt ifjúsági (U19) egyéniben is, mert 3-as körbeverés után poén aránnyal esett ki a selejtezők csoportjából, érdemtelenül. Mindkét páros számában alkalmi párral indult, ami sajnos meg is látszott.
Három ifjúsági korú játékosunkról nem írtunk még, pedig ők is jó formában versenyeztek. Horváth Gábor, Poór Patrik és Szarka Gábor csoport küzdelmekre szorult, és a két Gábor tudta átverekedni magát ezen. Horváth Gábor a legjobb 32, Szarka Gábor pedig a 48 között esett ki. Utóbbi korai veresége volt talán az OB egyik legkellemetlenebb momentuma.
Már évek óta jól szerepelünk az oszágos bajnokságokon, de talán a mostani volt a legeredményesebb a SZAK-Sportiskola történetében. Nem csak az eredmény, de főleg a mutatott játék volt szívmelengető.
A Magyar Bajnokság részletes eredményei megtekinthetők a PONGER oldalán: