Elérhetőségek

Szombathely Asztalitenisz Kör

Cím: 9700 Szombathely,
Szent László király utca 6.
Telefon:
+36-30/946-3274
E-mail:
pingpong@t-online.hu


Hírek

Molnár Liza kiemelkedő nemzetközi sikert ért el Zágrábban!

Molnár Liza kiemelkedő nemzetközi sikert ért el Zágrábban!

66. alkalommal rendezték meg Zágrábban a "Zagiping" nemzetközi utánpótlás versenyt,  melyre a hazai ranglistavezető Molnár Liza is elutazott. Játékosunk az U11-es korosztály egyéni és csapat számaiban állt asztalhoz.

Ritkaság számba megy - még nemzetközi versenyeken is -, hogy a legkisebb korcsoportban olyan sok lány versenyző induljon, mint ezúttal Zágrábban. Az U11-eseknél 109 (!) indulót regisztráltak! Liza csapatban egy helyi versenyzővel rajtolt. 3 selejtezős és 2 főtáblás győzelmet követően estek ki a negyeddöntőben, miután két védőjátékossal kerültek szembe..

Szombaton remekül kezdte Liza az egyéni versenyszámot, hiszen a selejtező csoportjában legyőzte az első helyen kiemelt Pustaj Victoriát. Őt is és másik két selejtezős mérkőzését is 3-0-ra nyerte versenyzőnk és a főtábla 1. pozíciójára lett így jogosult. Még aznap egy 3-1-es sikerrel jutott a legjobb 16 közé.

A vasárnapi folytatásban ismét egy védő játékossal került össze és alaposan meg kellett dolgoznia a 3-1-es sikerért. A negyeddöntőben egy két fejjel magasabb szerb lányt győzött le 3-0-ra imponáló játékkal. Svéd ellenfél következett ezután az elődöntőben,  ahol nem csak az ellenféllel, hanem a 3 napos fáradtsággal is meg kellett küzdeni. Az újabb győzelem már a döntőt jelentette Liza számára, ahol egy Román lány várt rá.

A döntőre teljesen kiegyenlített csata, és magas színvonal volt a jellemző. Liza a lehető legkisebb különbséggel kapott ki 3-2-re. Az ezüst érem szenzációs nemzetközi sikernek számít, főleg úgy, hogy csütörtökön még betegen indult  el Zágrábba.








Vissza az előző oldalra!
Szombathely Asztalitenisz Kör - Magyar