Elérhetőségek

Szombathely Asztalitenisz Kör

Cím: 9700 Szombathely,
Szent László király utca 6.
Telefon:
+36-30/946-3274
E-mail:
pingpong@t-online.hu


NB I: Egy pontot megérdemeltünk volna a megyei rangadón

SZAK-Sportiskola - Celldömölki VSE Jufa-Hotels II. 8 - 10

A teljes egészében saját nevelésű együttesünk több, mint 4 órát csatázott a jóval esélyesebb - idegenekkel teletűzdelt - Celldömölk 2 ellen, és közel jártunk a bravúros pontszerzéshez. Nem véletlenül tartott ilyen hosszú ideig a mérkőzés, hiszen 8 döntő szettes összecsapást láthattunk. Volt azonban izgalom a nem 5 játszmás meccseken is bőven.

A szoros végeredményt elsősorban Szarka Zsoltnak köszönhetjük, aki rendkívüli formában játszott és valamennyi mérkőzését megnyerte. Nagyon feldobta, hogy az első mérkőzésén 0-2-ről tudott fordítani Baranyai Domonkossal szemben. Még a bajnokság egyik legeredményesebb versenyzőjét, Fekete Somát is sikerült legyőznie. (Soma egyébként 2008-2009-ben játszott már nálunk is egy szezont az extra ligában.)

A pontszerzéshez hiányzó egyetlen  győzelem Németh Dávid kezében volt Fekete Soma ellen. Dávid 2-1-re és 10-7-re vezetett, onnan kapott ki. A 3 mérkőzés labda elpuskázása után már érezni lehetett, hogy nem tudunk pontot szerezni, de még ezután is voltak lehetőségeink. Szarka Tibor valamennyi mérkőzése 5 szettes volt, és amellett, hogy 2-t megnyert, a másik kettőn is voltak nyerési esélyei.

Összességében egy pontra mindenképpen rászolgáltunk volna.

Győztek:

Szarka Zsolt 4, Szarka Tibor 2, Németh Dávid 1, Németh-Szarka T. páros ill.

Fekete Soma 3, Palatinus Martin 3, Markó András 2, Baranyai Domonkos 1, Fekete-Palatimus páros

NB I: Egy pontot megérdemeltünk volna a megyei rangadón

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathely Asztalitenisz Kör - Magyar